vasárnap, augusztus 30, 2009

Aranyköpések következnek :-)

Ma fürdés után, az ágyamon törölgettem Babit. Egyszer látom, hogy kicsorrant két csepp pisi, mondom Neki, itt a bili mellettünk, nehogy már lepisild az ágyam, mert akkor nagyon dühös leszek.
Fel kel ráül a bilire, pisilt is rendesen. Nagyon örült neki, vittük a wc-be lehúzni. Utána néz majd közli: "Pisim lement a kocsihoz."
(A ház mögött a parkoló Apa kocsija ott áll.)

Tegnap felfedeztem egy pattanást az arcán és kinyomtam, kicsit elkámpicsorodott ettől. Mondom egy pattanást kinyomtam, ennyi volt. Erre elkezdett ugrálni az ágyon és kiabálta: "pattanó, pattanó, pattanó"

Délelőtt lepkét kergetett a ház előtti fűben, egyszer csak rám néz és mutat a lepkére ami egy virágon pihent: "leesett"

Ma sétálás közben jött szembe egy nő aki futott. Mondom Babinak, edz a néni, futó edzést tart. Erre közölte: "kocog"

Egyre nagyobb a szókincse és egy dologra már több rokonértelmű szót is használ. Sokszor nagyon találóan.
Ezenkívül egyre édesebb dolgokat mond, gondolom ez addig lesz így míg rendesen megtanul beszélni, így szorgalmasan jegyzetelek, nehogy kimaradjon valami, mert nem szeretném, ha elfelejtődne. Tehát telefonba, blokk hátuljára, határidőnaplóba, mikor mi van kéznél, jegyzetelek.

5 megjegyzés:

  1. Ez azért jó kis meló!!!! De haláli! A pillangó leesett téma, hát az haláli!!!!

    VálaszTörlés
  2. "Pattanó".Nagyon ügyesen kombinál.Édes pofi!

    VálaszTörlés
  3. Ezeket tényleg fel kell jegyezni, mert kár lenne, ha feledésbe merülnének.

    VálaszTörlés
  4. Tündéri édeseket mond! A pattanó nekem is nagyon tetszik!!!!!!!

    VálaszTörlés
  5. De ügyesen kombinál, a pisis beszólás az én kedvencem!

    VálaszTörlés