csütörtök, december 31, 2009

Buék 2010

Annyira szeretném ha a következő év egy kicsit könnyebb lenne, nem csak nekünk, Mindenkinek!

kedd, december 29, 2009

Karácsony

Ez volt az első igazi Karácsony! Már elég nagyfiú hozzá, vette az adást, részt vett a készülődésben és értette, hogy miről is szól ez dolog. Kedvesen és okosan viselkedett, és kitudta kunyizni az ajándék egy részét előre. A Manó, nevén nevezve Kicsi Erik Manó, volt az első elkunyizott áldozat.
Ezzel a dumával, amikor meglátta a monitor, mert megköszöntem Szarvas Micinek:

"Manócskát nem kaptam, Mami elfeltetted"

Szeretnél?

"Iden, iden, bizon"

Miért szeretnéd?

"Mert szeretem, imádom"

..és mit csinálnál vele?

"Puszikáznám, ölelném"

Így vándorolt elő a szekrény mélyéről A Manó!Azóta is törhetetlen a sikere, a család részévé vált, hozzuk visszük, épp pulóvert kötök Neki, mert a csemete megrendelte, "pujóvert, sapkámt és sált"

A Karácsonyi ajándékok többi része a fa alá került, de a lényeg, hogy sokat vagyunk együtt, szeretget ölelget és puszilgat, ahhoz képest, hogy kissé elkényeztetett későn született gyermek, olyan kis hálás, mindennek úgy tud örülni, és megtudja becsülni. Nagy öröm ez számomra. Ha kér valamit mondja léccíves és mondja köszönöm, magától, nem kell rá emlékeztetni. A sok puszi, ölelés, ahogy mondja szeretlek számomra nagy jó érzés. Az külön, hogy érzi a szeretet a fontosabb az ajándék előtt. Remélem, hogy 16 éves korában és 45-ös büdi lábakkal is így gondolja majd. ( Bár a realitások talaján maradva, egy kamaszpasiról ezt nem annyira tudom elképzelni.)

csütörtök, december 24, 2009

Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

Én is ideértem nagy nehezen!

Sziasztok!
Köszönjük szépen a kedves hozzászólásokat, a Karácsonyi jókívánságokat, azt, hogy velünk vagytok és együtt vagyunk egész évben!

szerda, december 23, 2009

Mont Blanc vagy hómászás az Alföldön

Szóval a hó jó! A letakarított járda meg nem :-)

Kinek a gyereke szorul bele a bilikeretébe?

.................. naná, hogy nem a szomszédé!

vasárnap, december 20, 2009

Ismét egy csokor beszólás a csemetétől

Bemegyünk az élelmiszer boltba, a pultnál kérem a péksütit, mikor Erik elkezd mutogatni egy irányba és mondogatja, hogy :
"Bébi bodót, vedünk Bébi bodót"
Hát kellett némi idő mire rájöttem, hogy Negrót akar.

Egyik reggel öltözködök, már a nadrágnál és a pulóvernél tartok, miikor egész közel jön és figyel, egyszer csak megszólal, de nagyon kedvesen:
"Ügyes vagy Mamuci, egyedül felvetted a melegítőt, fideltem nadon okos."

Nagy macera felgyalogolni az emeletre, folyton megy a húza-vona:
"picelni, picelni, picelni!!!!"
Ha megunom, akkor felkapom és felhozom, tegnap épp csak a hónom alá csaptam. Erre közölte
"sós kekszi vadok"
(a sós zsák biztos nem jutott eszébe)

Egyik reggel küzd a harisnyájával, felajánlottam Neki, hogy segítek, erre azt válaszolta:
"Nem, nem, megpróbálom ededül, mert tudnom kell, próbálkozom. Nem sikerült, de eleget próbáltam, üdes vadok, most már Mamuci segít."

Egyik este azt szerep játékot játszott és mondja nekem, hogy beszélgetek ember mamival, vissza kérdeztem, hogy akkor, Te most ember babi vagy?
"Nem én locsi fecsi vadok"

Játék közben lefejelte az állam, nagyon fájt, le is szidtam, mert bedagadt és fájt, persze Neki semmi baja nem lett. Addig, addig pörgött, hogy a saját fejét is beütötte, jött szipogva
"Én is bedagadtam."

péntek, december 18, 2009

Díj

Díjat kaptunk Brigitől köszönjük szépen, nagyon örülünk Neki!

Akinek küldenénk:
Noncsi és Bálint, és Balázs
Norris és a fiúk meg Tomi

szombat, december 12, 2009

Oltás

Nagyon sok gondolkodás és kínlódás után, a döntés megszületett, péntek reggel Erik is megkapta az influenza elleni oltásokat. Szezonális, és az új ellenit. Óriási dilemma volt a számomra, hogy megint szúratni kell a gyereket, jobb lett volna, ha egy év végre eltelik szurkálás és oltás nélkül, de mikor sorban jöttek a hírek a súlyos betegekről és az első kisgyerekről, már nagyon aggódtam. Mivel csemete csipisz apukája is határozatlanná vált és már nem állt ki igazán a nem véleménye mellett, így megtörtént a dolog. Őszintén remélem, hogy ez a jó döntés és nem lesz semmi gond.
Bár minden jogom meg van az aggódásra ez irányba is, mert nem volt jól kommunikálva és megszervezve ez a dolog, ráadásul megfelelően tesztelve sem. Ennél kicsit többre is képes ez a kis Mo.
Nálunk ez volt az utolsó verzió ami a megelőzésre irányult, mivel ez a téma kb. 2 hónapja, hanem több húzódik. Első lépésben beoltattam magam én, mind a két oltással, mivel egy boltban dolgozom, ahol rengeteg ember megfordul. Utána az apja oltatta be magát, mert Ő meg ingatlan irodába dolgozik és ott is mindenki kehes lett. Ezután Anyukám oltatta be magát, ahogy Ő fogalmazott "Kivárom, hogy Neked lesz-e bajod az oltástól, ha nem én is beadatom", ezután pedig az én Nagymamám is beoltatta magát.
Persze eközben Erik kapta a vitaminokat, meg a probiotikumot és karanténban volt, hogy véletlenül se kapja el. Nagyon rosszul viselte a dolgot, hisz egy mozgékony és érdeklődő gyerek, mindig menne. A családban senkinek semmi baja nem lett az oltástól, ezért most Ő is megkapta, mert jön a karácsony és nem akartam, hogy azt is itthon keljen végig kuksolnia és ne mehessen sehová, hisz egyetlen unoka, nem foszthatom meg az ünnepléstől, elméletben így már addigra pont kialakul a védettség.

Persze tudom, hogy az oltás csak 70-80%-os védettséget jelent, és ettől még elkaphatjuk, de így enyhébb lefolyású lehet a betegség és ha nem párosul semmi más fertőzéssel, akkor szövődmény mentesen gyógyulhat. Szóval amit mi tehetünk mindent megtettünk.
Továbbra sem megyünk bevásárló központokba és tömeg látogatott helyekre és szedjük a vitaminokat, megteszünk mindent az elkerülésre.

Lehet megköveznek ezért, már volt olyan ismerős aki leszidott, hogy milyen rossz szülő vagyok, mert gyöngítem a gyerek immunrendszerét, és elkorcsosul az ember, mert nem kell küzdeni a szerveztek.
Sajnos NEM tudok olyanok véleményre adni, akinek nincs Dr a neve előtt, és nem ezzel foglalkozik, én inkább elolvastam 1-2 politikától mentes epidemiológus nyilatkozatát a neten és próbáltam a politikát kizárni a döntésemből.
A neten keringő rémesebbnél rémesebb körleveleket figyelemre se méltattam egy idő után, mert a "mikorchippet akar ültetni a kormány az oltással a honpolgárokba" teljesen kiverte nálam a biztosítékot.


Manócska jött velünk a doktor bácsihoz is, hogy ne féljen annyira Erik, és menet közben megbeszéltük, hogy meg fogja szúrni a doktor bácsi mind a két vállát. Sajnos fájni fog, de nyugodtan sírhat, mert az nem baj. Végül is alig sírt pindurkát, gyorsan megnyugodott, mert kapott matricát, meg kialkudott magának még egyet. Hmmm, ez van, levette az "asssziszke nénikét" a lábáról.
Bár én tiltakoztam egy kicsit, mert hát mégse kéne a kölyköt elkényeztetni mindenütt, de beszélhetek én.

Szóval egyenlőre semmi gond nincs az oltással.

Bár én önhatalmúlag adom neki a calciumucot, kétszer felet és kétszer 20 csepp Fenistil cseppet, hátha segít megelőzni a mellékhatásokat. Többször kérdeztem fáj-e a karja, kell-e neki borogatás, de mindig nem a válasz, nem is látom, hogy oda nyúlna vagy zavarná valami.

Manó történet

Egyszer találtam egy csodálatos blogot, http://szarvasmici.blogspot.com/ ahol rengeteg szebbnél szebb plüss állat volt. Sokszor vissza -vissza jártam nézegetni a kis tüneményeket, mikor is úgy döntöttem, hogy Erik biztos szeretne egy ilyen kis barátot magának.
Írtam blog és egyben a plüss lények, megvalósítójának, hogy szeretnék egy ilyen kis manót.

Ismert nevén Szarvas Mici vállalta is, hogy elkészíti.
http://szarvasmici.blogspot.com/2009/12/szoszi-manofiu-es-az-bizonyos-tv.html

Eredetileg karácsonyi ajándéknak szántam, de annyi dolgot sikerült összehalmozni, hogy félek a csemete nem fog kilátszani alóluk és nem fogja őket értékelni, ha egyszerre zúdul rá a sok minden. Ezzel egyszerre ott is feljetettem a monitoron a képét, mikor Micinek megköszöntem a meskán.
Meg is látta Erik és már mondta is, hogy elfelejtettem megvenni a kis manót, pedig, szereti és imádja és puszikát akar neki adni.

Így elalvás előtt megkapta.
Ekkora örömöt már rég láttam. Egyébként is szereti az ajándékokat és mindennek annyira tud örülni, de ha ez fokozható még, akkor most sikerült. Egyből a szívábe zárta a kis manót. Ha kérdezzük, hogy hívják a manót, akkor ez a három válasz van:
-Manócska Erik
-Törpécske Erik
-Picike Erik
A manó beköltözött erre ékes bizonyíték ez a kép:
Nem mellesleg a Manócska cipőjét kirakta az ablakba is, hogy neki is hozzon ajándékot a Mikulás.
Az én drága csemetém szótárában előkerült az enyém és én kifejezés, amit eddig nem használt. Aki ismeri az tudja, hogy enyhén szkeptikusan vette tudomásul azt is ha 15 gyerek játszott egyszerre a játékaival, de nem vett el semmit, vagy mondta, hogy enyém.
Ez a Manó érkezése óta már nem így van. Manócskát kézbe venni szigórúan tilos!
Ellenben lehet hallgatni a kiabálást!
-Én manóm, enyém, nem adom oda! Akkor sem adom, enyém!

hétfő, december 07, 2009

Szülinapom van, sokadik :-)

Nagyon sok üdvözletet és jókívánságot kaptam ma, és nagyon köszönöm Mindenkinek, igazán jó érzés és jól esett!

Normál esetben nem is terhelném a gyermekem blogját magammal, de az egyik rokonomtól kaptam egy csodálatos verset, amitől nagyon meghatódtam. Nagy betegségből gyógyult fel nem régiben és ez már elve egy jó és megható dolog, de az, hogy még ezzel a verssel volt ideje foglalkozni, külön egy elmondhatatlanul jó érzéssel töltött el.

Zoli ha olvasod, itt is nagyon köszönöm!


Reggeli üdvözlet
Mondd hiszel még a mesékben, s a csodákban
egy láthatatlanul is létező világban?

Reggel amikor kinyitod két szemed,
s azt hiszed elragadt a képzelet,
vagy azt gondolod, úgy tűnik
álmod tovább folytatódik...
Tudd, nem álom, nem varázslat, nem is ámítás
ma minden érted létezik, ez tény, nem vitás!

A nap fénye arcodon megcsillanni látszik
ölelő karjából melegség sugárzik
az ébredő hajnallal útra kelt
arany színűre festette a reggelt...

Érzed a rét üde illatát
bódító, mennyei zamatát?
Friss virágok, zsenge hajtáson
harmat cseppek a fűszálon
pompa, színes kavalkád
csokorként nyújtom át!

Hallod a magasztos csicsergést
madarak kórusának énekét,
az alászálló, robajló vízesést,
ahogy magába fogadja a mélység?
Hallod a dallamot mit dúdolok,
s azt, hogy csendülnek a harangok?
Dallá formált, összeállt hangok
szél szaván hozzád száll, harsog...

S ha eljő az est, a hold ezüst fénye
ünnepi díszként ragyog az éjbe
gyertya lángjaként gyúlnak a csillagok
az égboltra karcolva egy mondatot:

Boldog Születésnapot!

vasárnap, december 06, 2009

Díj rögtön kettő egymás után :-)

Díjat kaptam Anditól!



Nagyon szépen köszönöm!

Tovább adnám, Gabinak, Csenge Anyának, Áginak, Briginek.
Természetesen Mindenkinél szeretek olvasni, ma náluk jártam és persze szívem szerint vissza is küldeném Andinak,

........és még egy díj amit régebben kaptam szintén Anditól, de sajnos idő szűkében nem tudtam kitenni, de most pótolom és nagyon köszönöm!Lányok fogadjátok Ti is szeretettel, nem sorollak fel még egyszer benneteket :-)

Mikulás (az első igazi)

Már egy hete várjuk a Mikulást, minden este énekelünk neki, az ablakon kint vannak a hívogató télapós díszek.

Tegnap a főtéren sétáltunk és ott volt egy Mikulás, már rohant volna oda hozzá, de sikerült elmondani neki, hogy az nem az igazi és az majd csak este jön titokban, nem láthatjuk és hallhatjuk, mert csendben lopakodik.

Este fürdés előtt csizma takarítás, utána ablakba rakás, majd irány a kád.

Amíg fürdött Erik, a Nagyi kicsempészte az ajándékokat az ablakba. Öltözés után mondtam neki, hogy esetleg kinézhetne nem-e járt erre a Mikulás.

Rohant és elkezdett csomagolni pakolni, nagyon örült, azt sem tudta hova legyen, egyszer csak magában közölte:
- Büdös Mikulás, hát nem ide lopakodott!

Később csomagolta ki a csomagokat (nem volt sok ajándék, nálunk nem szokás) két csomag csokival, az egyikben ivópohár, a másikban meg egy kis kulacs. Majd gyakorlatiasan mondta nekem:
- Mikulás bácsi vette boltban, kifizezte nénikének.

Minden csokit megkóstolt és kibontott, persze a második után tele is lett :D :D :D De egy falatot mindből evett, így nálunk már tuti csak bontott csoki lesz karácsonyig.