szombat, június 20, 2009

A buszozás!

Múzeumok éjszakája van a mi városunkban is! Remek programok várják az olyan apró embereket is mint a majd két éves csemetémet. Nagyon örültem ennek és neki is indultunk felfedezni a várost. Először is a Tűzoltóautó kiállításra indultunk el. Ahol óriási meglepetés várt ránk mert nem csak két gyönyörű és régi tűzoltóautó volt a parkolóban, hanem régi buszok is.
Ha ez nem lett volna elég a meglepetésből, a buszokkal utazni is lehetett! Nem is akármennyit, egy egész városnéző utat, háromszáz forintért. Hát persze, hogy egy kispasinak ennél több nem is kell :-)
Természetesen a kiöregedett Angol emeletes buszt választottuk. Nagy élmény volt ez, hisz Csipike még soha nem ült buszon és rögtön van is mihez kötni az első élményt :-)
Ez a busz 1966 május 23-án készült, vagyis már 43 éves! Angliában is kivonták már a forgalomból, tehát ott sem tudnánk kipróbálni. A busz tulajdonosa egy nagyon kedves hölgy, aki az út alatt mesélt a járgányáról! Az én kincsem nagyon el volt ragadtatva, főleg, mert az emeleten a hátsó ablaknál kaptunk helyet, mondanom sem kell, mekkora öröm volt. Mellettünk ült egy másik anyuka a 7-8 év körüli kisfiával. A fiúk egyből barátságot kötöttek a nagy élmény hatására.




4 megjegyzés:

  1. Igazi fiús program volt, nem csodálom hogy tetszett Eriknek! Csak úgy ragyognak a szemei! :)))

    VálaszTörlés
  2. De jóóó! Nagyon ügyesek vagytok! Mi az emeletes buszt sajnos csak messziről láttuk, de úgy is nagyon tetszett!

    VálaszTörlés
  3. De komoly program egy pasinak! Egy életre meghatározó élmény! Ezentúl a világ végére is elmegy majd busszal! :D

    VálaszTörlés
  4. De jó programok, látszik a képeken, hogy élvezte Erik. Kár, hogy mi kihagytuk! :-( De hátha jövőre is lesz!!!

    VálaszTörlés