szerda, május 13, 2009

2009. Márciusi bejegyzések a régi naplóból

március 2.

A Hős és az Ő bumbuskája

A sok betegeskedés után, elküldött a doktor bácsi vérvételre. Korán reggel és éhgyomorra kellett menünk. 6 órai kelés után már 6.30-ra ott voltunk a rendelőben. A Saci néni nagyon kedvesen elmagyarázott mindent, nem is volt nagy faxni az egészből, kicsit nyöszörgött és ennyi. A végén kapott egy helyes kötést a kezére és annak nagyon örült, mikor jöttünk ki a rendelőből már vigyorgott mint aki cukrot kapott. Innentől a kötés nagy becsben volt tartva, simogatta és mutogatta egész nap. Ha rámutatott rögtön hozzá is tette, hogy Papa. Alig várta apát haza, mikor már aktuális volt az érkezése ott nyöszörgött az ajtóban, hogy mikor jön már. Hozzá teszem ilyet még sose csinált. Mikor végre megjött elé szaladt és már mutogatta is az egész nap nagy becsben tartott kötését. Ha Apa rákérdezett honnan is van ez a csodálatos bumbuska, akkor a kis hős jelentőség teljesen nézett rám, hogy ugyan Mama meséld már el.

március 24.

Zanzásítva!!!

Nagyon régen jelentkeztünk már, de rengeteg dolgunk van, mert a fiatalember fejlődik mozgásában, beszédében és hisztijében egyaránt.
Mozgás: tökéletesen fut, lépcsőzik, motorozik, stabilan felmászik mindenreVicsorgó, le sikerül. Mindent tologat és elhúz és egymásra pakol, hogy minél magasabbra jusson. A két literes ásványvízből 6 db-ot vagyis egy kartont tud arrébb vonszolni, hogyha tét az, hogy elérjen valamit. Na de ha vissza kell cígelni, akkor szemrehányóan néz ránk, hogy milyen rabszolga tartó népség is vagyunk mi szülőkMosolygó arc
Beszéd: az elmúlt két hétben nagyon sokat fejlődött. Főleg, hogy kint voltunk a Vadaskertben. Nagyon szeret ott lenni és mondja az állatok nevét. Még sok mindent csak mi értünk, de már vannak mindenki által érthető szavak is. Csacsa: csacsi; ááááááááá: iá; kacsa; háp-háp; kecske; és azóta más dolgokat is próbál mondani pl: süt; tiszta; meleg
Hiszti: nem nevezném kibírhatatlannak és veszélyesnek, de hisztizik az ipse-pocok ha nem tud valamit elérni és a erről végkép megbizonyosodott akkor csapok és verekszik is, meg harap és csíp, a macskát se kíméli, bár az vissza üt így a mérkőzés kiegyenlített. Nehéz lesz leszoktatni róla, de próbálkozunk, nagy szülői összefogásban és egyet értésben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése