kedd, április 20, 2010

Elesett a kismotorral (amit kivágok a kukába)

Ma reggeli sétánk alatt Erik elesett a kismotorral. Nem tudtam megfogni vagy elkapni. Pont 1-2 méterrel mögöttem volt. A csattanásra már fordultam is hátra és abban pillanatban láttam, hogy nagy baj van. Dőlt a vér a szájából iszonyatosan. Felvettem, leültünk egy padra és megnéztem. A diagnózis ezt varrni kell. Szétrepedt a felső ajka. Haza rohantam vele és felhívtam az apját, hogy be kell vinni a kórházba. (Bár ne tettem volna.) Megjött közölte, hogy Neki iszonyú sok dolga van, elvisz odáig, de mennie kell. Bementünk a sürgősségire. Találtam egy ápolót, kértem segítsen, mert nagyon fél a kicsi és jó lenne túl lenni mindenen. Mindenki kivétel nélkül nagyon aranyos, kedves és rendes volt velünk. Az ápoló elvette a taj-kártyát a mentős pultnál bejelentette a gyereket, rögtön vitt az orvoshoz. Az orvos megnézte, mondta, hogy röntgen és egy öltés. A gyerek apja ekkor közölte, hogy ő megy. Kiszámolta, hogy kb. 700ft a taxi hazáig, a kezembe nyomta a pénzt és elment.

Rögtön mehettünk röntgenben. Utána sokat kellett várni és Erik nagyon kereste az apját. Mondtam, hogy elment és nem jön vissza, nagyon sírt és félt. Elmagyaráztam neki, hogy kap érzéstelenítőt és a varrás nem fog fájni. Aztán elkezdtem ringatni és énekeltem Neki. Szépen nyugodtan, dajkáltam és dajkáltam.............. Gyönyörűen megnyugodott, még el is pilledt kicsit a vállamon. Behívtak bennünket, jött egy markos nagydarab srác, hozott egy lepedőt, felfektették a műtőasztalra. Erik fogtam a kezem így csavarta be a lepedőbe és fölé hajolt, hogy megfogja a fejét, közben végig magyarázott neki. Mi fog történni, ne féljen és nagyon ügyes. Megmutatta a tetoválásait, volt szerencsére Dr. Bubó is a kezén. Szinte sírás és erőlködés nélkül hagyta Erik a varrást. Nagyon meggyőző és jó fej volt a Doktor bácsi is, Ő is dicsért és simogatott, az asszisztens néni szintén.
Nagyon büszke voltam a fiamra, remekül csinálta!!! Mikor kész lett, össze-vissza dicsérték szeretgették simogatták, Ő megköszönte a segítséget Mindenkinek és édesen mondta szia.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon sajnálom hogy ekkorát esett Erik! Remélem nem marad nyoma! +++
    Ügyes hogy ilyen szépen viselte a varrást és még köszönni is volt ereje utána. :)

    VálaszTörlés
  2. Te jó ég!
    Rettenetes lehetett ezt végigélni!
    Az apukára inkább no comment, minimum ott kellett volna lennie, még akkor is ha ténylegesen nem tud segíteni.
    Erikre viszont hihetetlenül büszke lehetsz, le a kalappal a kisember előtt!!!!

    VálaszTörlés
  3. Jaj, szegénykéim! Nem kívánom ezt az élményt senkinek! De csodás kis hős volt Erik! Mondjuk rémképeket juttatott eszembe, mikor írtad hogy előkerült a lepedő.... Csengét is lepedőbe csavarták, mikor a szemöldökét varrták, csakhogy minket kitessékeltek. Jó, hogy te vele maradhattál. Jegeld az ajkát! Vagy fagyassz le teát, hogy az íze se legyen rossz.
    Pusszantások Nektek!
    Apuka... khm. No comment!

    VálaszTörlés
  4. Szegény manó! De jó hogy végül is így viselte!Igazi hős!
    Remélem én is nem marad nyoma.
    Puszi Nektek!!!

    VálaszTörlés
  5. Ó, szegény Erik. Nagyon ügyes volt! Mihamarabbi jobbulást kívánok!!!!!

    VálaszTörlés
  6. Szegény Erik, gyors gyógyulást kívánok neki! Nagyon ügyes volt, a dokik és nővéreknek meg plusszpont a kedvességükért!
    Apa... no comment...

    VálaszTörlés
  7. Jobbulást a kis balesetesnek. Remélem nyom nélkül gyógyul. Az eü-sök meg jó fejek voltak.

    VálaszTörlés
  8. Aúúúú! Még olvasni is rossz volt :(
    Grétinek a "buta" motor 4 fogát törte szét :(
    De azóta is rendületlenül hajtja ......

    VálaszTörlés