szombat, szeptember 19, 2009

Bölcsi: a végső konklúzió

Erik köhög, 37,4 a hője, ami ugye nem indokolja, de még 11 van és már 2 órája alszik. Tegnap, hogy ott hagytam a bölcsibe még semmi baja nem volt, mire visszaértem (30perc) folyt az orra, alvás utánra köhögött és berekedt, jól lehet a a távol létemben végig üvöltött és ettől gyulladhatott be a torka. Lent a délelőtti séta közben a bölcsi fele vettük az irányt, mondta " böcsi nem". Megnyugtattam, hogy ma nem kell menni. Leültem egy padra, felkéretőzött. Egyszer még mutatott egy mentőt, egy perc múlva meg mély álomba szenderült. Kettesével mentek el mellettünk a mentők és nem ébredt fel, felhoztuk az Apjával, beraktuk az ágyba, levetkőztettem megmértem a lázát, de csak alszik mint egy bunda.
A végletekig kimerült. Soha az életbe nem volt olyan, hogy alva feltudtam volna hozni, vagy letudtam volna vetkőztetni álmában, mindig felébredt. Azonkívül kb. 1 éve még tévedésből sem alszik délelőtt.
Az én gyerekem most intett be, neki elég volt a válás meg a költözés és az, hogy szeretett Apuciját pont ezen a héten küldték tovább képzésre, mikor Neki annyira szüksége lenne rá minden nap, hisz 1-2 órát mindig együtt töltenek, válástól függetlenül.
Összeült a családi kupak tanács és úgy döntöttünk, hogy még egyszer megpróbáljuk. Ha sikerül jó, ha nem akkor itthon marad a Nagyival és bevonjuk az általa kedvelt családtagokat is a megőrzésébe, pl. az Apukámat, akit nagyon megkedvelt, pedig csak 3 hónapja ismeri.
Elmondtam Neki is ugyan ezt, hogy elmegyünk még a bölcsibe, ha akar nélkülem maradhat, ha nem akkor Nanával marad. Választhat, de én megyek dolgozni, mert muszáj.

5 megjegyzés:

  1. Szilvi!
    Tudom, attól félsz, hogy csorbul a köztetek lévő kapcsolat attól, hogy Erik bölcsibe megy, de hidd el nekem, hogy Erik annyira tudja-érzi, hogy NAGYON-NAGYON SZERETED! És ebben később is ugyanilyen biztos lesz.
    Te pedig nagyon jó édesanya vagy, hogy ennyire odafigyelsz a kis lelkére!!!
    A családi kupaktanács sztem jó döntést hozott, mert nyilván a gyerek érdeke a legfontosabb, biztosan kihozzátok a helyzetből a legjobbat!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy!De nem Noncsi, a köztünk lévő kapcsolat ennyitől nem csorbulhat, akkor valamit nagyon rosszul csinálnék. Azonkívül ez miatt retteghetnék egész életemben.
    Én attól tartok, ami sajnos be is következett, hogy nem lesz megfelelően ellátva.

    VálaszTörlés
  3. Remélem nincs harag, amiért ezt írtam, meg akartalak nyugtatni. (ölelős smiley)

    VálaszTörlés
  4. Harag??? Ugyan már, hogy gondolhatsz ilyet???
    Szeretlek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés