vasárnap, augusztus 23, 2009

Pöttyös Túrórudi TUI reklám következik

A város főterére megérkezett az bizonyos nagy fahajó, ami leginkább Noé bárkájára hasonlít. Tele piros pöttyös vitorlával.
Igazából kerülgettük már az építése közben is, meg tegnap délelőtt is. Erik jelezte, hogy felmenne rá, de én még kicsinek ítéltem ehhez, amiben nem is tévedtem sokat. (Nem vittem fel rá.)
Aztán tegnap az esti sétánál, valahogy csak be zavarogott az Apjával a pöttyös kis mentőhajóba (Túrórudi forma), nevezetesen oly szépen mosolygott a hosstess-re hogy beültette, pedig már elmúlt 6 óra és egész nap ott főtt a napon. Persze a gyerekem nem is akart kiszállni, mi több ott alszik ha nem zárják le az akadálypályát :-) Mind ez után a lány mondta neki, hogy 10-re menjen vissza velünk és még beülhet egy párszor a kisladikba.
Ennek örömére ma visszavittük a gyereket, mert persze, hogy emlékezett a hajóra, meg az igéretre.
Ha már ott voltunk bementünk a nagy fahajó pocakjába is, ahol mindenféle próbákat kellett kiállni. Célba lőni pöttyös labdával, kirakózni és memória játékozni. Felismerni állatokat. Na az ott lévő hosstess néni bukfencezett is egy nagyot. Mert egyyből nyomni akarta a pecsétet, hogy ez Neki még nem megy :-) Aztán Erik mutatta: teki, delcsi (delfin) és csijag (tengeri csillag). Így minden pecsét jogos volt. ;-)
Ezek után nyert a csemete egy oklevelet, mivel remek tengerész inasnak bizonyult és kapott mellé egy pöttyös ugráló labdát is.
Azóta mást se hallok, csak még ugrálni, (egyedül még nem tud rá felülni, majd úgy 2 év múlva:-)) dájing, ting, bing és hangos kacagás.
Nagyon jó program volt és remekül éreztük magunkat ( hárman voltunk, mert Manó így szereti) és eddig is ettünk ugyan pöttyös rudit és játszottam a weboldalukon sokat, de ma sem csalódtunk semmiben.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon okos Erik hogy felismerte az állatokat, és ezért kiérdemelt ajándék jár! ;) Biztos aranyos ahogy pattog a labdával! :)

    VálaszTörlés
  2. videjózd le egyszer azt a labdán-dajngdajngozást!!!!! légysziiiii!

    VálaszTörlés
  3. De okos Erik!Igazán megérdemelte az ajándékot!

    VálaszTörlés
  4. Akkor nem unatkoztok ti sem egyetlen percet sem!:-)Nagyon jó, hogy ilyen kis kooperatív, barátságos, tevékeny, okos ez a Drágaság!

    VálaszTörlés
  5. Csuda egy okos kisfiad van! Le a kalappal a tudománya előtt!!!

    VálaszTörlés
  6. De ügyes fiú Erik, megérdemelte a pecséteket! Cuki lehet, ahogy a labda hangját utánozza!

    VálaszTörlés