péntek, augusztus 21, 2009

Abonyi állatkertben

Az indulás nem volt épp zökkenő mentes, mivel a fiatalember kipakolta az összerakott hátizsákot, mikor arra jártam az indulást siettetvén, rámordultam, hogy azonnal visszapakolni mindent. Úgy láttam meg is kezdte a műveletet. Ám a legközelebbi fordulónál, kb. egy perc múlva azt látom, hogy az előszoba padlójára hó esett, szép nagy fehér pettyekben. Anyagát tekintve négyezer forintos ötven faktoros naptej formájában. Nem durrant el az agyam, áááááááááááááá, csak nem bírtam megszólalni, de a meredt bámulásomból is rájött, hogy nagy baj van. " Ki pöccsent, bocsi " felkiáltással berongyolt legózni a tett helyszínről, míg én felmostam egymás után kétszer (ez már nem történt épp néma csendben, egy kis szidás mégis csak járt érte :-), a Nagyi átvállalta a harmadik sort.
Ezek után egy óra késéssel elindultunk az abonyi magán állatkertbe, ahol oroszlánt lehet simogatni.
Nagyon kellemesen csalódtunk és remekül éreztük magunkat, mind a hárman, mert családi program volt. Aminek a csemete külön is nagyon örült.
Először is a város szélén helyezkedik el a park egy hatalmas erdőben. Nincs az egészben állat elhelyezve, nagyon sok sétáló utacska van szerte szét. Azon a részen ahol állatok vannak, jó szellős és tágas terület van, kényelmesen lehet sétálni. Az állatoknak hatalmas helyük van, más állatkertek állatai csak álmodozhatnak ekkora helyekről. Helyes dundi az állomány, csillogó és érdeklődő szemecskék fényes bunda mögé rejtve várják látogatót. Teljes volt a káprázatom.
Gondosan el vannak zárva az állatok, de azért jól láthatóak. Kivétel a paci, akinek a szájából kimentettük Eriket, mert kajának nézte a bodyt ami rajta volt, még jó, hogy nem a gyereket :-) Nem tudtam, hogy arra felé fehér papírba csomagolják a zoo csemegét, a pacit meg nem zavarta, hogy a fehér bodyban gyerek van és nem neki kaja :-), hogy ne csalódjon nagyot , kárpótlásul kapott egy egész zacsival, de nem bírta kivárni míg kicsomagoljuk, így az egészet kikapta a kezünkből és elszaladt vele, majd zacsistól le is nyelte.
Van még büfé, ami nem túl drága és játszótér ugrálóvárral, iszonyú nagy területen.
Mire ettünk, hozták is az oroszlánokat. Sajnos nagyon sokan voltak a látogatók, nem adták kézbe a kis kincseket, de meg lehetett simizni őket. A gondozó néni külön oda figyelt, hogy Eriknek is jusson ebből az élvezetből. Olyan boldog volt tőle, hogy az valami csoda, megbűvölten nézte a kisállatokat és éppen csak megérintette itt-ott a puhácska bundáját.

4 megjegyzés:

  1. Irígy vagyok!!!!!!!!!
    Nagyon örülök, hogy ilyen csodálatos napotok volt!!!

    Bocsi, de az x ezer forintos naptejes sztorin jót mosolyogtam!

    VálaszTörlés
  2. Áááá, hihetetlen hogy ezek a lurkók mindig indulás előtt csinálnak ilyeneket.....

    Örülök hogy minden jó ha a vége jó és szuperül éreztétek magatokat! :)) (Kár hogy Erikről nincs több kép, úgy nézegetnék még róla.)

    VálaszTörlés
  3. @gi: sajnos Erikről nem túl sok kép készült, mert nem várta míg elkészül :-) Az állatok sokkal készségesebbek voltak.

    VálaszTörlés